Kétes forrásból érkezett meg Magyar Péterék sokmilliós támogatása

A baloldal és a volt MSZP-s politikusok egyik legismertebb barátja állt be támogatásával a Tisza mögé, miközben cégei elvileg a csőd szélén állnak.

Bige László csak „Péterkém”-nek szólította Medgyessyt, de támogatta Márki-Zay Pétert is, most pedig Magyar Pétert és pártját segíthette milliókkal.
Lapunk április elején hozta le a hírt, miszerint a baloldal és a volt MSZP-s politikusok egyik legismertebb barátja. Bige László állt be a Tisza mögé. A „műtrágyakirály” cégei eközben elvileg a csőd szélén állnak. Mint kiderült, pontosan ezzel került a milliárdos az érdeklődés középpontjába, hiszen Tényi István bejelentése alapján
„különösen nagy értékre elkövetett tartozás fedezetének elvonása” bűntett gyanújával indulhat nyomozás Bige Lászlóval szemben.
Ezt is ajánljuk a témában
A baloldal és a volt MSZP-s politikusok egyik legismertebb barátja állt be támogatásával a Tisza mögé, miközben cégei elvileg a csőd szélén állnak.
Korábban megírtuk, hogy sajtóhírek szerint
Bige László egy svájci „mellékvágányról” legalább száz millió forinttal támogatta Magyar Péteréket.
A Magyar Nemzet arról ír, bonyolult az ügy, mivel a támogatás mellett a baloldali milliárdos fokozatosan menti ki a cégvagyont a csődközeli állapotba került cégből, a Nitrogénművek Zrt.-ből, ahonnan nagyjából ötmilliárd forintot is kivonhattak az utóbbi időben.
A vállalkozásnak emellett még idén májusban lejár egy 200 millió eurós kötvénye, melynek megfizetésére elvileg a cégnek nincs pénze.”
– írta meg a Mandiner az elmúlt hetekben.
A Magyar Nemzet a témában számos olyan forrást megszólaltatott, aki rálát a Nitrogénművek működésére, a lap emellett a vállalat hitelezőitől is kérdezett. Név nélkül többen is megerősítették a vagyonkimentési próbálkozásról szóló információkat, beszámolva olyan trükközésről, mely szerint a vállalat egy kamionparkolót értékesített, melynek vevőke végül egy, a Bige család tulajdonában lévő másik cég lett. Az elért kötvényesnek azonban nincs tudomása arról, hogy a Nitrogénművek 2024-ben mekkora veszteséget termelt.
A 2024-es működésről azzal az információval rendelkezem, amit a Nitrogénművek az angol törvényeknek eleget téve a kötvényesek felé nyilvánosságra hozott. Ebben a tavalyi eredmény nem szerepelt.”
– jelentette ki a lapnak az egyik kötvényes.
A lap munkatársainak értesülései szerint a kötvényesek leginkább attól tartanak, hogy mire a cég felszámolásra jut, addigra Bige László vállalatban nem marad anyagi forrás, amiből hozzájuthatnak a pénzükhöz. Ha pedig mindez nem lenne elég, a milliárdos a Gazdasági Versenyhivatallal (GVH) is csatározik, miután utóbbi már évekkel ezelőtt egy 11 milliárd forintos bírságot rótt ki a cégcsoportra, a bírósági döntések nyomán pedig a GVH a közelmúltban kezdett megismételt eljárást.
Ezt is ajánljuk a témában
Kereskedett holland bundával, autógumival, Jimi Hendrix-képpel és bárányhússal, végül a műtrágyánál kötött ki, amelynek magyarországi gyártását monopolizálta. Horn Gyulánál sikerrel lobbizott, Medgyessyt pedig csak „Péterkém”-nek szólította. Határozott, kemény karakter, akinek már nagyjából mindenkivel voltak konfliktusai, és a hatóságokkal is összeütközésbe került. Bemutatjuk Magyarország egyik leggazdagabb emberét, Bige Lászlót, a „műtrágyakirályt”.
Nyitókép: MTI/Bodnár Boglárka